FERNANDO COLUNGA
Súlyos balesetet szenvedett!
Jelenleg csak mankók segítségével képes járni Fernando Colunga. Mivel pedig még most is forgatja a Porque el amor manda (Amit a szív diktál) című sorozatát, a történetbe is bele kellett írni, hogy Jesus megsérül. Érdekes, hogy a produkciónál nem nagyon akarnak nyilatkozni arról, pontosan mi is történt.
Bár azt megszokhattuk, hogy a Riválisok és az Amit a szív diktál főszereplője nem szívesen beszél a magánéletéről, de az kissé fura, hogy a balesetével kapcsolatban is titkolózik. Bár annyi igaz, hogy magát a hírt Fernando jelentette be egy Twitter-bejegyzésben. Ott azonban nagyon szűkszavúan csak annyit írt, hogy baleset érte a sorozat forgatásán, s noha elsőre úgy tűnt, elég komoly sérülést szenvedett, már jól van, és tudja folytatni a munkát.
Persze az újságírók egyből lecsaptak a témára, s megpróbálták elérni, hogy a sztár bővebben is nyilatkozzon a történtekről, ám ő ettől elzárkózott, s a produkciónál sem voltak hajlandóak többet mondani az esetről. Név nélkül azonban többen is meséltek, hiszen a balesetnek - miután a sorozat forgatása alatt történt - rengeteg szemtanúja volt. Igaz, egyes nyilatkozatok kissé ellentmondásosak, de azért ki lehet hámozni belőlük az igazságot. Íme, amit biztosan lehet tudni:
A szerelmét akarta megmenteni
Fernando egy olyan jelenet felvétele alatt sérült meg, amikor éppen a sorozatbéli szerelmét, Almát, azaz Blanca Sotót kellett (volna) megmentenie. Valószínűleg a bal térde roppant meg, s állítólag akkora volt a fájdalma, hogy elsőre többen azt hitték, el is tört a lába. A felvételt természetesen azonnal leállították, Fernandóhoz orvost, majd mentőt hívtak, s be is szállították a kórházba. Ott aztán kiderült, hogy törésről ugyan nincs szó, de a sérülést valóban nem lehet félvállról venni. Úgy tudjuk, eredetileg legalább egyhetes pihenést és ágyban fekvést akartak "felírni" az orvosok Fernandonak, ám ő kijelentette, hogy erre nincs ideje, hiszen dolgoznia kell, azt pedig nem akarja, hogy ennyi ideig miatta álljon a munka.
Más kérdés, hogy erre nem is nagyon lett volna lehetőség, hiszen Mexikóban úgy készítik a sorozatokat, hogy a felvett részek sokszor már 1-2 nap múltán adásba kerülnek, vagyis 1 hét leállás veszélyeztette volna, hogy pár napig egyszerűen nem folytatódik a Porque el amor manda. Így az orvosok végül úgy döntöttek, hogy mankókkal közlekedhet a színés, a sorozat producerei s írói pedig igen hamar kitalálták, az lesz a megoldás, ha Fernando balesetét egyszerűen beleírják a történetbe, s nemcsak ő, de sorozatbeli karaktere, Jesus García is mankókat kap.
Forrás: Epizód magazin